Kossuthról szólt a szövegértési verseny a Bibóban
Mik ezek?
XA Magyar Lapkiadók Egyesülete, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Bács-Kiskun Megye Közoktatásért Közalapítvány támogatásával szervezett megmérettetés tematikája ebben az évben az 1892-ben Kiskunhalas díszpolgára címmel kitüntetett, 1894. március 20-án, 115 éve elhunyt Kossuth Lajoshoz kapcsolódott. A kiskunhalasi Bibó-gimnázium rendezvényén dr. Várnai László polgármester köszöntötte az országos döntő szereplőit. Valamennyi feladat Kossuthhoz és tevékenységéhez kapcsolódott. A teljesítményeket dr. Balázs Géza (ELTE) vezetésével Jánossy Gábor (MLE) és dr. Szabó Miklósné (magyartanár) értékelte.
Döntésük szerint az első helyen Lehóczky Luca, a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola, a másodikon Fődi Krisztina, a kiskunhalasi Bibó István Gimnázium, a harmadikon Szűcs Nagy Dorina, a kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola diákja végzett. Szintén a zsűri díjazta a meghirdetett sajtótörténeti poszter pályázatra beérkezett 38 alkotás legjobbjait, emellett több különdíjat is odaítéltek. A támogatók lehetővé tették a rendező iskola számára, hogy valamennyi résztvevő és felkészítő tanár az elismerő oklevél mellé könyvet, minden díjazott versenyző pedig kiemelt jutalmat is kapjon.
A verseny idején a jelenlevők dr. Balázs Géza sajtóról tartott előadását hallgathatták meg, az aulában interaktív anyanyelvi játékban vehettek részt, megtekinthették a sajtótörténeti pályázatból készült kiállítást, valamint a bibós diákok készítette vetített-képes előadásokat. A versenyt követően a döntő szereplői ellátogattak a Csipkeházba is. A bibós diákok megkoszorúzták a halasi Kossuth-domborművet is. A versenyt ebben az évben is a versenyt elindító Veszelszkiné Huszárik Ildikó szervezte.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









